Az ősi ale
A söripari terminológiában ale-eknek az angol típusú, felsőerjesztésű söröket szokás nevezni. Fontos azonban megjegyezni, hogy ale típusú söröket nem csak a brit szigeteken főznek, hanem szerte a világban sokfelé – kivéve talán Magyarországot.
A világban főzött söröknek csak mintegy a 10 százalékát teszik ki a felsőerjesztésű sörök, és ráadásul ezek nem is mindegyike ale (például a búzasörök).
Az „őshazában”, Britanniában készített söröknek viszont még mindig nagyjából a harmada ez a sörféleség, amely némileg más technológiával és másfajta élesztővel készül, mint az alsóerjesztésű lágersörök. Készítésük sokkal közelebb áll a kézműves, mint a nagyipari technológiához. Épp ezért előállításuk költségesebb, több törődést igényelnek mind a sörfőzőtől, mind a csapostól – cserébe viszont fantasztikus ízgazdagsággal ajándékoznak meg.
A hagyományos vagy „igazi” csapolt ale (real ale) a mai napig is csak a sörfőzde közelében levő pubokban kapható, mivel ezeknek a söröknek az eltarthatósága igen rövid, mindössze 7-8 nap, miközben napról napra változik az ízük. Ez adja a varázsát, emiatt van oly sok rajongója. (Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ma már vannak pasztőrözött ale-ek is, amelyek jóval tovább eltarthatók, de az ortodox ale-hívők ezt elutasítják.)
A real ale másik sajátossága, hogy nem szén-dioxiddal nyomják ki a hordóból, hanem kézi pumpával pumpálják fel a pincéből. Soha nem hűtik túl, és habot is csak minimálisat produkálnak a pintes korsó tetejére.
A pubokban csapolt ale-ek viszonylag alacsony alkoholtartalmúak (3,6-4,8%), mert ebből lehet sokat meginni társalgás, újságolvasás közben.
Egészen más a helyzet a palackozott ale-ek esetében: a kommersz ale-ek mellett itt már jelentősebb szerepet kapnak az erősebb, speciális főzetek, amelyekből egy-egy sörfőzde általában többfélét is készít. Az old ale, strong ale vagy egyenesen barley wine-nak, vagyis árpabornak nevezett itókák alkoholtartalma nem ritkán meghaladja a 7 százalékot, de akad 11,7 százalék alkoholtartalmú „sör” is (Thomas Hardy’s Ale).
Szót kell még ejtenünk a belga ale-ekről is, mivel ezeknek több képviselőjével is találkozhatunk itthon, Magyarországon. A belga ale-ek – az angol rokonokkal ellentétben – szinte mindig kimagaslóan nagy alkoholtartalmúak, ezért sokkal inkább ajánlhatók ételekhez (ételekbe) vagy desszertként, mint társasági italnak.
HUNTER’S 1 L: 890 Ft helyett 490 Ft, vasárnaptól keddig egész nap!
(Margit krt.)
Jim Beam 4 cl: 780 Ft helyett 390 Ft
(Margit krt., Ráday u.)
Sangria 1 dl: 220 Ft helyett 120 Ft
(Margit krt.)
Kilkenny sör 1 üveg: 590 Ft
(Tompa u.)
Nagygombosi pálinkáink 4cl: 480 Ft
(Tompa u.)
BL napokon is irány a Pointer Pub! Hatalmas kivetítőn nézheted a mérkőzéseket, miközben kedvenc sörödet is ihatod!
Minden csütörtökön élőzene 21.00 órától. Csütörtök az élőzene napja a Margit körúti Pointer Pubban.
Minden szombaton Best of Karaoke Party 21.30-tól. Énekelni vágyóknak kötelező program!
Cimkék
A ház sörét ki ne hagyd!
1027 Budapest, Margit krt. 56.
(+36 1) 214 3908
(+36 20) 946 8471
Nyitva minden nap 14:00-02:00, vagy kicsit tovább
1092 Budapest, Ráday u. 1-3.
+36 20 946 8471
Mobil: +36 20 946 8471
Nyitva minden nap, 12:00-02:00, vagy kicsit tovább
1094 Budapest, Tompa u. 11.
+36 20 407 6266
Nyitva minden nap 14:00-02:00
1075 Budapest, Király utca 13., Gozsdu udvar
+36 20 946 8471
Nyitva minden nap 12:00-02:00